nemhiszemel

“Csak egy bohóc vagyok, aki gúnyt űz a világból”


Megvan az ország új bohóca…

Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a blogot, egyéb feladataim nem tetették lehetővé, hogy gép közelbe kerüljek és „osszam az észt”.

A mára betervezett bejegyzéssel szerettem volna, teljesíteni a kívánságot vagyis azoknak az embereknek akik észre vették, hogy lehet szavazni és szívesen olvastak volna Győzikéről. Volt is hozzá ötletem , de az élet ismét közbe szólt…meg van Magyarország új miniszterelnöke vagyis egy jelölt, és ez a hír elsőbbséget élvez…de ha az időm is engedi akkor lesz „Győzikés post” is hamarosan.

Bajnai Gordon lesz az a bohóc aki elválta ebben a nagy cirkuszban ezt a vicces szerepet. És támogatják is őt páran.(Flet és bandája, és „liberálisok”) Ezentúl ő fogja szórakoztatni az embereket, és viszi kis országunkat egyre mélyebbre az MSZ(M)P és az SzDSz közreműködésével. Őszinte leszek nem sok információm van erről az emberről, és csalódott vagyok, hogy nem az én jelöltjeim közül került ki a ”győztes”… :(

Bajnairól annyit tudni kell, hogy fejlesztési miniszter volt a Fleto kormányban, elég semmit mondó munka lehetet, az én véleményem szerint nem sokat fejlődött az ország, inkább vissza felé fejlődtünk pár évet (30-40 év).

Természetesen nem egy hétköznapi hentes, de egy hentes nem is lenne alkalmas a feladatra. Bajnai végzetsége közgazdász, több nagyobb cégben és vállalkozásban volt/van komoly befolyása elég ha csak a Budapest Airportot említem meg. Nem nehéz kitalálni nem egy egyszerű mezei forgalomszámláló volt Ferihegyen és nem minimálbért kapott. Egyébként a Budapest Airport elnöke volt…

Hogy ezek után jobb lesz-e az országnak, szerintem semmi nem fog változni a Parlamentben ugyanazok a “nagy tudású” emberek fognak ülni és oly mindegy ki a miniszterelnök, úgy is a képviselők szavazata dönt el mindent.

A Fidesz úgy sem fog az új kormányfő mellé állni, miért is állnának? Ők már annyira belejöttek ebbe az ellenzékes dologba, hogy valószínű saját magukat és Viktort sem támogatnák ha ők lennének hatalmon. Belebegettek az előre hozott választásba…

Bajnai bejelentette, hogy “fájni fog”, ez nem újdonság már most is fáj, most is gondok vannak…és ismét a kis embereknek lesz rosszabb, nem a befolyásos emberektől fogják elvenni a pénzt hanem a becsületesen dolgozó egyszerű emberektől. Ez kis országunkban már régóta így van és ezen nem lepődik meg az ember.

Összességében: találtak egy olyan embert akit lehet madzagon rángatni és egy évig majd úgy csinál mintha próbálna megoldást találni…igaz ennyi erővel az előzőekben említett hentes is alkalmas lett volna a feladatra. Egy év múlva ő is a kedves vagy kedvetlen olvasó is vagy akár én is elvittem volna a “balhét”, és mondhattuk volna: „elkurtuk sajnálom, mindent megtettünk…”. Mondanánk mindezt úgy hogy közben egy év alatt annyit pénzt össze szedtünk volna mint Bajnai fog az elkövetkezendő egy évben.

Nem vagyok pesszimista de úgy is ez lesz:megkapja a fizetést, jártatja a száját és közben nem csinál semmi hasznosat. Az ország pedig meg marad ugyanabban a gödörben amiben most van, sőt még mélyebbre süllyed…:(

„Száz szónak is egy a vége” változni úgy sem fog semmi, és folytatódik a cirkuszi előadás, és jókat röhög rajtunk Európa és a világ… :(

Üdv mindenkinek!

blroliog

Jövőkép: „2009. október 23. Benkő Dániel és Steiner Kristóf is részt vett a tüntetéseken”

Ismét nem zajlott le rendbontás nélkül március 15.-e. Igaz az „öszödi” Fletó beszéd óta nem is nagyon várja az ember. Ismét voltak bekiabálók, „rend őreivel való fogócskázók”, és pár száz olyan ember akinek hétfőn nem kellet dolgozni és iskolába menni, ezért úgy gondolták vasárnap este átélik kicsit a forradalom hangulatát Budapest utcáin.

A rend őrei „mindent” megtettek annak érdekében, hogy zavartalanul és balhé nélkül megemlékezhessen mindenki. Beléptető kapukon kellet átsétálni az ünneplőknek, nem takarhatta el ez az arcát senki még, az sem aki épp arcüreggyulladásban szenved, és annyira nagy hazafi hogy 40 fokos lázzal is részt vesz a rendezvényeken. A két nagy párt is az MSZ(M)P és a Fidesz is megtartotta saját megemlékezését balhé nélkül. Érzésem szerint azért nem volt balhé egyik pártrendezvényen sem mert az MSZ(M)P-s ünneplők 90%-a kisnyugdíjas aki szereti hallgatni Fletótól hogy kapnak majd 33. havi nyugdíjat. A Fideszesek pedig az előrehozott választásban hisznek, aminek semmi értelme és felesleges pénz kidobás mivel 2010-ben amúgy is szavazni kell. Lehet érzi Viktor is ,hogy addigra rájönnek az emberek hogy neki sincs semmi ötlete arra hogyan kéne kezelni az ország helyzetét? És fél hogy elpártolnak tőle szavazói.

Tehát késő délutánig bejött a rendőrség jóslata miszerint semmilyen szélsőséges csoport nem akarja megzavarni a rendezvényeket. Felteszem a kérdést melyik hülye szélsőséges csoport az amelyik bejelenti, hogy márpedig ők balhézni fognak a Zöld Párt rendezvényén?…elég sok érdekes dolog van kis országunkban de azért ezt a rend őrei sem gondolták komolyan, hogy valaki szólni fog hogy bontani akarja a rendet.

Azzal még a rendőrség sem tudott mit kezdeni, hogy páran bekiabálták a szokásos dolgokat, csak úgy a teljesség kedvéért. Ebben sem láttok sok fantáziát, Fletót szerintem nem nagyon érdekli ki mit kiabál eddig sem érdekelte most miért érdekelné? Lehet füldugót használ, mondjuk ez néha nyilatkozataiból is kiderül az esetek 90%-ban nem a kérdésre válaszol az ország „első” embere. Október 23.-án már kiabálni sem lehet, minden ünneplőnek a beléptető kapuknál leragasztják a száját…így csendben lezajlik az ünnepség…remélem a két nagy tv csatorna a közvetítések alá tesz feliratot vagy valami kellemes zenét, esetleg szinkront készítenek Győzike és Dopeman közreműködésével.

Az esti órákra felébredt az a 250-300 ember is akik szombaton foci mérkőzésen szidták az ellenfél szurkolóit és a bírót, és hogy elkerüljék a másnaposságot gondolták sétálnak egyet a fővárosban hogy levegőzzön kicsit a fejük. Nagy meglepetésükre ismét rendőr sorfal, vízágyú és könnygáz várta őket. Természetesen még mindig nem jöttek rá, hogy azzal semmire nem mennek ha szétverik a fővárost és megveretik magukat a rendőrökkel…Fletó ugyanúgy ragaszkodik hatalmához és ugyanúgy viszi egyre lejjebb kis országunkat. 11 órára sikerült mindenkinek levezetni a feszültséget és mindenki könnyes szemekkel hagyta el a főváros utcáit…a síráshoz nagyban hozzájárultak a rendőrök… :)

37 embert állítottak elő, és ismét csodálatosat alkotott a magyar rendőrség, felzárkóztunk Amerikához igaz nem ilyen dolgokban kellene hasonlítani a világ vezető országához. Ők Guantanamo-ban alázták meg a foglyokat, a magyar rendőrök Budapesten próbáltak kemény kézzel bánni az elfogott tüntetőkel. Igaz így utólag azt gondolhatja az ember, hogy homoszexuálisok vagy perverzek a rendőrök, szóval elég rosszul jöttek ki abból hogy két rendzavarót meztelenre vetkőztetek és letapizták őket illetve testnyílásaikban turkáltak…gondolom bombát kerestek…így elismerés helyet ismét rajtuk röhög az egész ország…mondjuk nem hiába vannak a rendőr viccek. :D A két sértet valószínűleg elég kellemetlen emlékekkel fog visszagondolni arra az éjszakára…mi pedig jót röhögünk hogy már a rendőrségen is forró a helyzet.

És itt nyer értelmet a bejegyzésem címe: Steiner Kristóf valószínűleg ezek után minden tüntetésen ott lesz tojást fog dobálni és Fletót fogja szidni, ő lesz az első aki fejjel megy a rendőr sorfalnak. És biztos nem fog panaszkodni ha testnyílásaiban turkálnak… ez a szánalmas figura akit nem neveznék embernek valószínűleg díjazná az ilyen rendőri fellépést.

Benkő Dánielt pedig le sem kelen öltöztetni a rendőröknek a meztelen lant művész valószínűleg „Ádám kosztümben” jelene meg a tüntetésen…

Így láttam röviden tömören március 15.-ét, a balhé megint meg volt de nem változott semmi…semmi bajom nem lenne a normális tüntetéssel, hiszen 1848-ban és 1956-ban is az utcára mentek az emberek, annyi különbséggel hogy nem verték szét a fővárost. Igaz reménykedtem benne hogy a kommunista 1-es (Magyar Televízió) székházat felrobbantják és így megszűnik örökre a M1 és a M2 :D   De hát ez sem jött össze…

Összegzés: véleményem szerint annak végképp semmi  értelme, hogy kirakatokat vernek szét kocsikat gyújtanak fel , rendőrökkel verekszenek meg az emberek…nem vették még észre ezzel semmi nem fog változni?????? Sőt talán még rosszabb is lesz…

Októberre változni fog valami? Érzésem szerint semmi…

blroliog