Az “elszegényedett” Győzike története és a magyar média
Mai bejegyzésemben szeretnék pár mondatot írni Gáspár Győzőről ismertebb nevén Győzikéről és a magyar TV csatornákról.
Pár hete láttam, az egyik kereskedelmi csatorna, szánalmas esti műsorában, a megtört és elszegényedett Győzike vallomását. Eltőzsdézte a pénz, nem tudom mit várt, ész nélkül elég nehéz valakinek megállni a helyét a tőzsdén. Győző elmondta hogy elkel adnia a házat és Bea asszonynak is el kell menni dolgozni…ideje már…bíztam benne, hogy valami testhezálló munkát talál például valamelyik nagyobb bevásárló központban árú feltöltő munka 20 ezer forintért, de eltudnám képzelni mint „rap-er”, úgy is szeret csúnyán beszélni. Nőt ritkán hall az ember ennyit káromkodni…én ha 5 percnél többet töltenék vele egy szobában valószínű nyakon vágnám egy 2 méteres péklapáttal.
Győzike könnyes vallomása a szegénységről, elég megható volt azok számára akik pénz gyűjtöttek Isauráak, és mindent elhisznek ami a Tv-ben van. Győzike elment a polgármesterhez is hogy megigényelje a segélyt, hogy el tudja tartani családját és fenn tudja tartani az új házát amit abban az esetben vásárolt volna ha eladták volna a régi házat. Gondolom egy másfél szobás panelba költöztek volna és állandó konfliktus helyzet lett volna Evelin és Virág között, ugyanis Virág folyamatosan összeszarta volna közös ágyukat, de lehet nem panel lett volna hanem az utcára került volna a Gáspár család. Ebben az esetben elkezdtem volna nézni a Győzike showt biztos lettek volna érdekes helyzetek ha Győző a Blahán csövezett volna és szembe kerül a rutinos „lehúzó behúzó csövesekkel”. De ez a sajnos lehetőség nem áll fen.
Természetesen Győzike ismét hülyének próbálta nézni az országot, és az RTL klub is partner volt benne. Elég szánalmas hogy Magyarország egyik leghülyébb embere próbál becsapni 2-3 millió embert és, van aki el is hiszi amit mond, holott paraszt vakítás az egész és még a TV is terepet biztosít neki. Érdekes módon ennek a réti négernek sikerült az ami senkinek 2-3 hét alatt kijött a gödörből és 14 millió forintért szeretne Porshét vásárolni. Elég érdekes hogy pár hete úgy volt hogy teljesen tönkre megy a család (amit én személy szerint nem bántam volna). Most hirtelen össze hordták a legyek a 14 milliót…
Szóval megnyugodhat minden rajongó rendbe jött a Gáspár család élete. Én pedig szurkolok tovább hogy ott is nézzen körül az adó hivatal…igaz az adó hivatal is csak a kisembert bünteti meg…
Egy gondolat a végére: Magyarországon élek, magyar vagyok, miért kell nem magyarokat nézni a magyar TV csatornákon????? Tudom nem kötelező TV-t nézni nem is nagyon szoktam, de még is ha leülök Tv elé, mindig tele van „nem magyarokkal”. Érzésem szerint nem jó felé tart Magyarország, és a média azoknak az embereknek népcsoportoknak ad lehetőséget szerepelni akik tönkre teszik az országot…ebben mi magyarok is hibásak vagyok, mert szívesen nézzük ahogy verekszenek, és balhéznak a kibeszélő műsorokban.
Nincs olyan nap, hogy ne lenne a TV-ben Bangó Margit vagy Győzike. És még egyszer sem láttam Paksi Endrét, Pohl Mihályt vagy például Deák Bill Gyulát a TV-ben…tudom sok olvasó számára ismeretlenek ezek a nevek, de ők is zenészek, „csak” magyarok, és nem annyira érdekes az életük mint Győzikének a lábgombája, vagy Bangó Margónak a hasmenése…
A bejegyzés végén szeretném MEGKÖSZÖNNI r1pp3r.j4ck barátomnak aki a csakmegverlek!!! blogot szerkeszti, hogy felkért szerkesztőnek…sajnos nem tudom elvállalni, nekem sincs sajnos sok időm írni.